A rendszeres akvárium tisztítás elengedhetetlen

Noha gyakorta praktikussági okokból döntünk a halak mellett, amikor házi kedvencet választunk magunknak, feltétlenül érdemes szem előtt tartanunk, hogy ez a hobbi rendszeres elfoglaltsággal jár. Az akvárium tisztítása, tisztán tartása rendkívül fontos, hiszen az állatok élőhelyének karbantartása nem csak esztétikai szempontok miatt elengedhetetlen.

A zavarossá vált víz és az algák megjelenése az üvegfelületen egyaránt azt jelzi, elérkezett a takarítás ideje. Annak érdekében, hogy ez a folyamat zökkenőmentesen történjen, ajánlott bizonyos előkészületek elvégzése. Elsősorban a szükséges eszközök meglétére és összekészítésére kell nagy figyelmet fordítanunk.

Az akvárium tisztítás gondolata ugyanakkor sokakat elriaszt. (Főként azoknál jellemző ez, akik még csak most ismerkednek ezzel a varázslatos hobbival.) Ennek a legfőbb oka, hogy több tévhit is övezi ezt a folyamatot, pedig a szakszerű takarítás a megfelelő kellékek birtokában mindössze pár percet vesz igénybe. A hangsúly a rendszerességen van, ugyanis ezzel nagyban megkönnyítjük a saját dolgunkat.

Akvárium tisztítás lépésről lépésre

Elsőként áramtalanítsuk az elektronikai berendezéseket és vegyük ki a szűrő szivacsát. Ezt követően jöhet a talaj karbantartása és a nem kívánatos szerves anyagok, törmelékek eltávolítása. Ezt a legegyszerűbben egy aljzattisztító berendezéssel tudjuk elvégezni.

Többféle konstrukcióból is választhatunk. Létezik vízcsapra szerelhető, elemmel működő, illetve légpumpás változat is, így könnyen megtalálhatjuk az elvárásainkhoz leginkább illő modellt. Az akvárium tisztítás folyamatát ez a szerkezet jelentősen leegyszerűsíti, így feltétlenül tanácsos beszerezni egyet.

Ezután történhet a vízcsere, azaz egész pontosan annak frissítése. Ezt érdemes hetente, de legalább kéthetente megtennünk, ügyelve arra, hogy egyszerre maximum a víz harmadát, de inkább csak negyedét cseréljük le. Ez azért is lényeges, mert így megmaradnak azok a hasznos baktériumok, amik a halaink számára elengedhetetlenek.

Éppen emiatt rendkívül fontos az is, hogy a szűrő szivacsát a leszívott vízben tisztítsuk meg, hiszen így elkerüljük a csapvízben található klór ártalmas hatását.

Ne feledkezzünk meg az alga letakarításáról sem

Amennyiben szükséges, ilyenkor érdemes igazítani a növényzeten, illetve kiszedni azokat a leveleket, amik már elhaltak. Ezután kerülhet sor az egyik leginkább időigényes lépésre. Az üveg felületén megjelenő alga eltávolítása ugyanis mind esztétikai, mind pedig élettani szempontból meghatározó.

akvarium-tisztitas

Ezt a legegyszerűbben egy kifejezetten erre a célra bevethető algakaparó segítségével tehetjük meg, ám ha ilyennel nem rendelkezünk, akkor egy szivacs is jó szolgálatot tehet. Arra azonban nagyon ügyeljünk, hogy a választott eszköz ne karcolja meg az üvegfelületet, hiszen utólag ezeket a sérüléseket már nem lehet javítani.

Ezután pedig már csak a víz vissza töltése a dolgod. Ha csapvizes akváriumod van, akkor érdemes egy nagyobb vödröt, vagy hordót előző nap megtölteni csapvízzel. Ez amiatt szükséges, hogy a vízben lévő klór eltávozzon, illetve hogy szoba hőmérsékletű legyen a víz a halacskáidnak. Ugyanis se lefagyasztani, se leforrázni nem ildomos őket.

Ha pedig lágyított vizes az akváriumod, akkor pedig az előre, megfelelő szerekkel, kellő keménységűre bekevert lágyvízzel kell vissza töltened az akváriumod.

Ezzel véget is ér az akvárium tisztítás folyamata és nincs is más dolgunk, mint gyönyörködni a végeredményben.

Tetszett a cikk? Oszd meg:

A hozzászólás beküldésével efogadod az adatvédelmi irányelveinket és a Hozzászólási szabályzatot.

Még több blog

TOVÁBBI CÍMKÉK

NÉPSZERŰ ÍRÁSOK

KORÁBBI CIKKEK

Petguru
közösség

Gyere, csatlakozz
Te is az állat-bolondokhoz!

Csatlakozom

Figyelmedbe ajánljuk

  • 6
Susa Adult Maxi Száraz Kutyatáp
20kg - 40kg
  • Raktáron
15.980 Ft - 30.960 Ft
  • 0
Royal Canin Sterilised
400g - 10kg
  • Raktáron
2.416 Ft - 31.149 Ft
  • 0
Panzi FitActive Regular Beef
4kg - 45kg
  • Raktáron
4.990 Ft - 39.297 Ft
  • 0
Kingstar Macskaalom Szilika
1.62kg - 6.88kg
  • Raktáron
4.990 Ft - 12.490 Ft
  • 3
Happy Cat Minkas Urinary
1.5kg - 10kg
  • Raktáron
2.240 Ft - 10.936 Ft
  • 0
Happy Cat Sensitive Adult Light
300g - 10kg
  • Elérhető
926 Ft - 15.121 Ft
  • 11
Gemon Bárány+Rizs kutyatáp
3kg - 20kg
  • Raktáron
3.598 Ft - 18.980 Ft
  • 4
Foresto bolhanyakörv
400g - 600g
  • Raktáron
10.980 Ft - 11.980 Ft

Ezeket olvastad már?

Hörcsög szelídítés 5 lépése
RÁGCSÁLÓ MAGAZIN

Hörcsög szelídítés 5 lépése

A rágcsálók, mint a hörcsög is, zsákmányállatok. Ösztönösen félnek a legtöbb dologtól, főleg az újdonságoktól. Bemutatjuk a szelíd

Elolvasom
Brit rövidszőrű macska - Egy igazi szupercica!?
MACSKA MAGAZIN

Brit rövidszőrű macska - Egy igazi szupercica!?

Megismernéd az egyik leghíresebb és legnépszerűbb szupercuki macskafajtát? Akkor írásunk a brit rövidszőrű macska fajtáról neked szól!

Elolvasom
Létezik megoldás bolha ellen házilag? – Mi segítünk!
KUTYA MAGAZIN

Létezik megoldás bolha ellen házilag? – Mi segítünk!

Ugye te is védekezel a bolha ellen házilag? Kutyás vagy macskás gazdiként bizonyára találkoztál már kedvenced bundájában valamilyen élős

Elolvasom
Petguru logo