Nem kell azonnal pánikba esni, ha alkalomszerűen sokat iszik a kutya. De ha ez rendszeressé válik, érdemes a dolgok mélyére nézni. Nem mindig jelez betegséget, de a gondos gazdi mindig először kivizsgáltatja a kedvencét, ha bármi furcsát lát a kedvencén. Ugye Te is ilyen vagy?
Természetesen cikkünk nem helyettesíti az állatorvosi vizitet. De néhány alapvető betegséget/ tényt igyekszünk összeszedni, amelyből megtudhatod a túlzott vízfogyasztás okait.
A víz nem csak nekünk, embereknek, hanem a kutyáink számára is létfontosságú, hogy folyamatosan rendelkezésre álljon. Hiszen a kutyák teste is 60%-ban vízből áll, akármilyen hihetetlenül is hangzik!
Azonban az, hogy az egyes kutyák mennyit isznak, nagyon sok mindentől függ. Nézzük is meg ezt a dolgot a következő fejezetben!
Mennyi vizet kell inni egy kutyának átlagosan? Mennyi a kutya vízigénye?
A napi vízigény több mindentől is függ a kutyusoknál. Számít az, hogy éppen milyen évszak van. Hiszen télen jóval kevesebbet isznak, mint a nyári forróságban. Emellett az sem mindegy, hogy egy apró kis yorkshire terrier kutyáról van szó, aki egész nap szinte a lakásban pihen, vagy egy juhokat kilométeren keresztül terelő puliról.
Emellett pedig a táplálkozás az, ami nagyban befolyásolja azt, hogy mennyit iszik egy kutya.
Hiszen egy alacsony minőségű száraztápot fogyasztó kedvenc több folyadékot fog inni, mint egy konzerven vagy nyersen táplálkozó társa.
Valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy egy kölyök kutya sokat iszik egy idős kutyához képest. Ez teljesen természetes! És hát, ahol input van, ott output is. Tehát a kölyökkutya gyakori vizelés is megfigyelhető lesz.
Tehát mielőtt pánikszerűen vinnéd orvoshoz a kedvenced, gondold át a fentieket. Valóban a kutya sok vizet iszik, vagy pont annyit, amennyire szüksége van az életmódjához/méretéhez képest.
A kutyák átlagos vízigénye 40- 50 ml/nap/testtömeg kilogramm.
Tehát egy száraztápon élő, 3 kilós kutyának körülbelül 1,5 dl folyadékot kellene elfogyasztania. Egy bernáthegyinek, amely körülbelül 70 kilós testsúlyú pedig 3-3,5 litert akár. (tehát szorozd össze: 70kg* 40 50 ml = ~ 3 liter)
De ha a kutya nyersen táplálkozik, vagy ha kap konzerves kaját, akkor valamivel kevesebbet fogsz ettől mérni.
Apropó mérés: a következő fejezetben adunk tippet, hogy mérd meg, mennyit iszik a kutyusod.
Hogy tudom megnézni, hogy mennyi vizet iszik a kutya amikor nem vagyok vele folyton?
Ahhoz, hogy el tudd dönteni, hogy sok vagy kevés-e a mennyiségű vizet iszik a kutyusod, egy 2-3 napi átlag vízivási mennyiséget szükséges megmérni.
Figyelj arra oda, hogy ezek a teszt napok ne egy 40 fokos kánikulai napon, vagy egy kimerítő futó edzéses héten legyenek. Hiszen így egy fals eredményt fogsz kapni. Aztán csodálkozol, hogy a kutya sokat iszik és pisil.
Majd ismételd meg ezt még két további napon és számíts egy átlag vízfogyasztást. Ez az információ pedig hasznos lehet az állatorvosnak, ha kivizsgálásra kerül a sor.
De tudtad, hogy amellett, hogy a túl sok vízivás betegség tünete is lehet, még mérgezést is okozhat? A részleteket a következő fejezetben találod meg.
Ha a kutya sokat iszik, vízmérgezést is kaphat
A vízmérgezést hiperhidratációnak vagy víz toxémiának is hívják még és sajnos akár a kiskedvencünk gyors elpusztulását is okozhatja.
De miért is olyan káros a túlzásba vitt vízivás? Először is a sejteken kívüli nátriumszint kimerül. Ezt hipoatrémiának neveik. A szervezet pedig, hogy ezt az állapotot helyre állítsa, megnöveli a sejteken belüli folyadékbevitelt. És amíg a máj fel tudja dolgozni a duzzadt sejteket, a koponyával körbevett agy sajnos nem. És sajnos a megnövekedett nyomás az agysejtek pusztulását okozza, akár kómába is eshet emiatt.
Kutyaeledel
Üdvözöllek a Petguru kutyaeledel kategóriánkban. Innen csakis a legfinomabb falatok kerülnek a kutyusod tányérjába. Száraz kutya eledel, konzerv, jutalomfalatok és egyéb, speciális pl. hipoallergén tápok várnak rád itt! Válogass és kényeztesd kedvenced a tőlünk szerzett falatokkal!
Mikor szokott vízmérgezés előfordulni? Amikor a kutyus úszik és közbe nyeli a vizet. A slaggal játszó kutyáknál, vagy ha valamilyen betegség/gyógyszer hatására túl sok vizet fogyasztanak. A kisméretű kutyáknál nagyobb a kockázat erre sajnos, ha túl sokat iszik. Forrás
A kutya víz mérgezés tünetei
- letargia, bágyadtság
- hasi puffadás (sok a víz a kutya hasában)
- vizet hány a kutya
- rossz koordináció (elesés, botlás, tántorgás)
- nyugtalanság
- nyálcsorgás
- sápadt íny, kötőhártya
- kitágult pupillák
- üveges szemek
Mi azt javasoljuk, hogy kutyusodat ne hagyd a folyó slaggal játszani, akármennyire muris is nézni. Ezen kívül, ha úszni jártok, fontos arra ügyelni, hogy ne igyon túl sok vizet. Számos lehetséges problémát meg lehet ilyen könnyen előzni!
A következő fejezetben át fogjuk nézni azon okokat, amelyek azt okozhatják, hogy sok vizet iszik a kutya.
Mely okok állhatnak a mögött, hogy túl sokat iszik a kutya? Jöjjön a lista!
Teljes mértékben nem fogjuk felsorolni, hogy milyen betegségek okozhatják azt, hogy nagyon sokat iszik a kutya. De a leggyakoribb indokokat áttekintjük itt.
Szeretnénk még egyszer kiemelni, hogy ha kutyusodon bármi gyanúsat vélsz felfedezni, haladéktalanul keressétek fel az állatorvosi rendelőt.
Cukorbetegség
Általánosságban elmondható, hogy a gazdik szeretik túl etetni a kedvenceiket. Hiszen olyan szépen néz Bodrika az asztal mellett, hát neki is jár egy kis nasi, ugye? Azonban a túlsúly nem csak esztétikai probléma a kutyáknál (sem). Ízületi gondok mellett sajnos a cukorbetegség kockázatát is növeli. A cukorbetegség tünetei közé tartozik, hogy a kisállat folyamatosan éhes, a kutya sokat iszik és bepisil akár.
Egy egyszerű vérvétellel a diagnózis felállítható, azonban ezután következik még a nagy munka. Szükséges a rendszeres vérvétel, napi szinten az inzulin injekció beadása a gazdi által és egy szigorú diéta. Vannak külön speciális tápok, amelyeket cukorbeteg kutyáknak fejlesztettek ki, hogy ne emelje meg túlságosan a vércukorszintjüket. Ilyen például a Royal Canin Diabetic dog tápja.
Kutya vesebetegség
Ha a kutya sokat iszik, veszít a súlyából, bűzös a lehelete, netalán hány is, szinte biztos, hogy ez bizony vesebetegség kutyáknál. A veseelégtelenség kutyáknál lehet akut, gyors lefolyású. Vagy krónikus, amellyel még sokáig élhet a kiskedvenc együtt megfelelő kezelés mellett.
Sajnos mindkettőnél tünet, hogy sokat iszik a kutya és hány, valamint letargikusság is jelentkezik. A sok vízfogyasztás és szomjúság ellenére kiszáradás jelentkezhet, mint fizikai tünet. Vérvételből lehet ezt a kórt is diagnosztizálni.
A veséknek a kiválasztáson túl szerepük van többek között a vörösvértestek termelésében, a vérnyomás, a kalciumanyagcsere és a só-víz háztartás szabályozásában is.
És a rossz hír, hogy a vesék állapota nem javítható, csak karban tartható. Speciális diétára, illetve étrendkiegészítőkre van szükség, amellyel a szervezet foszfor és ammónia tartalma karban tartható. Ilyen például az Ipakitin vesék működését támogató por.
A háttérben lehet sok minden. Mindenképpen kérdezd meg az állatorvost mielőtt bármilyen étrendkiegészítőt vagy tápot vásárolnál!
Májbetegség is lehet ha sokat iszik
Ennek a kórnak is több típusa van, akár csak a vesék esetén. Van egy akut, gyors lefolyású, sokszor elhullással járó típusa. Emellett van egy krónikus állapot, amelyet jól karban lehet tartani, pl. máriatövis kivonatot tartalmazó készítményekkel, megfelelő diétás táppal.
De ezen kívül meg kell említenünk azt, hogy egyes májproblémák genetikai alapúak. Az egyik viszonylag gyakoribb típus a portoszisztémás sönt név alatt futó kórság. Ez gyakrabban fordul elő az angol bulldog, ír szetter, yorkshire terrier, törpe snauzer vagy retriever fajtáknál például.
A portoszisztémás sönt kutya esetén azt okozza, hogy az ammónia és más méreganyagok felhalmozódnak a szervezetben. A vér rendellenesen áramlik és így a máj nem tudja ellátni méregtelenítő funkcióját. Mikor szenved a kutya, minden gazdi szíve leghőbb vágya az, hogy ismét jól érezze magát a kiskedvenc. Azonban sajnos ezt helyre hozni nem, csak karban tartani lehet.
Cushing kór
Ebben az esetben a mellékvese túl sok kortizol hormont termel és ez okoz problémát. Ilyenkor a kiskedvenc fáradékony, sokat hízik (kerek has+ vizesedik a kutya hasa) és tipikus bőrtüneteket produkál amellett, hogy hirtelen sokat iszik a kutya.
Ez a betegség hosszú távon szedett szteroidkúra következményeképpen is kialakulhat sajnos. Ezért is nagyon fontos, hogy a prednisolon adagolása kutyának mindig az orvos előírása szerint történjen.
-
Panzi pellet (natúr) – kisállat alom988 Ft – 9.046 Ft
-
Gemon Bárány+Rizs kutyatáp3.598 Ft – 18.980 Ft
-
Susa Puppy AZ2 Száraz Kutyatáp6.290 Ft – 34.880 Ft
De egyes fajtáknál genetikailag nagyobb az esély arra, hogy kialakul náluk ez a nehezen kezelhető betegség. Ilyen pl. a törpe uszkár, tacskó, boxer, yorkshire terrier, bull típusú fajták.
Addison kór
Ez szintén a mellékvese betegsége, amikor is a glükokortizolok és elektrolit háztartásért felelős hormonok termelése csökkent. Ez a betegség gyakrabban fordul elő uszkároknál, westieknél és spánieleknél.
Az Addison kór tünetei: bágyadtság, gyengeség, hányás, hasmenés, ha sokat iszik a kutya de nem eszik, hasi fájdalom. A kutya vizesedés itt is megjelenhet. Egy komplikált vérvizsgálattal kimutatható és gyógyszeresen karban lehet tartani ezt a betegséget. És az étvágytalanság gyorsan a múlté lesz!
Hőguta
A hőguta bizony egy életveszélyes állapot a kedvenceinknél. Ha kutyusod túl sokáig volt a tűző napon, vagy a dús bundája/rövid orra miatt nem tudta hűteni magát, akkor alakulhat ki. A kölyök, idős vagy az említett nagybundás vagy rövidorrú ebek vannak fokozott kockázatnak kitéve.
A hőguta tünete, hogy a kiskedvenc liheg, szapora a pulzusa, hány, merev a tekintete és a 40-41 fokra emelkedik a testhője. Hogy a tüneteit csökkentse, a kutya sokat próbál inni.
Gyors beavatkozással még megmenthető a kutyus élete. Ilyenkor infúziót, elektrolitokat kap, hogy a sokkot és a kiszáradást elkerüljék. Ilyenkor aztán később majd sokat pisil a kutya.
Gennyes méhgyulladás
Étvágytalan kutya sokat iszik és nem olyan rég volt a tüzelése? Akkor bizony ez pyometra, vagy gyakran gennyes méhgyulladás néven említett gond is lehet. Ez főleg idősebb, 6 év feletti, értelemszerűen ivaros szukák betegsége, amely a tüzelés után 1-2 hónappal szokott jelentkezni.
Hormonális és bakteriális hatásra alakul ki ilyenkor az, hogy a méh tele lesz gennyel. Lehet zárt vagy nyitott formája is, amikor a hüvelyen keresztül ürül a gennyes váladék. Súlyos esetben a méh fala kiszakadhat és a váladék a hasüregbe kerül. Ilyenkor a genny súlyos toxicitást okoz.
Amellett, hogy kérdezed magadtól, miért iszik sokat a kutya, még bágyadtság, hasi fájdalom is jelentkezhet, mint fizikai tünet. És mivel sokat iszik, így a kutya sokat pisil természetesen.
Időben felismerve sürgős ivartalanítással és hosszú antibiotikum kúrával lehet kezelni. De sajnos sok esetben a leggondosabb kezelés és gyógyszerek mellett is elpusztulhat a gazdi kutyája.
Megelőzni a méhgyulladást ivartalanítással lehet, amelyet ajánlott még az első tüzelés előtt vagy után elvégeztetni. Erről bővebben olvashatsz a Kutya ivartalanítás cikkünkben.
Egyéb okok
Mint ahogy már cikkünk elején is írtuk, nagyon sok dolog okozhatja azt, hogy a kedvencünk sokat iszik. Amely után nem kell csodálkozni, hogy miért pisil sokat a kutya persze. Most még néhány dolgot a végére felsorolunk, melyek lehetnek még kiváltó okok.
- Rossz táplálkozás miatt (pl. túl sós emberi ételek, maradék miatti fokozott vízigény)
- Gyógyszerek mellékhatása miatt (pl. a vízhajtó szerek, szívműködést segítő vagy a prednizolon kutya barátunknál is fokozott szomjúságot vált ki)
- Pajzsmirigy túlműködés
- Fertőzés okozta láz általános tünete a gyakori vízivás
- Rákos megbetegedések
- Hiperkalcémia
- Diabetes insipidus (hormonális okok miatt a szervezete képtelen megtartani a vizet)
A kedvenceink megváltozott viselkedése mindig gyanúra ad okot a gazdiknak. Szerencsére ma már a legtöbb állatorvosi rendelőben rendelkezésre áll vérvételi lehetőség. És már az alap csomagok is elegendőek lehetnek, hogy bizonyos betegségek kiderüljenek.
Mi azt javasoljuk itt a Petgurunál, hogy idősödő (6 év felett) kedvencednél évente- másfél évente végeztessünk egy alap vérdiagnosztikát. Sok esetben még a tünetek megjelenése előtt el lehet csípni a betegségeket, amelyeket így még könnyebben karban lehet tartani majd.
És mint már cikkünkben többször is írtuk: ha többet iszik a szokásosnál, vagy ha túl sok vizet fogyaszt kedvenced hirtelen, irány az állatorvos! Jobb minél előbb megtudni, hogy valamilyen egészségügyi probléma áll-e a dolgok mögött!