Mit nem ehet a kutya- Hoztunk egy részletes listát a kutyagazdiknak!

Nagyon sok gazdit érdekel, hogy mit ehet a kutya és mit nem ehet a kutya. Éppen ezért hoztunk egy elég részletes bejegyzést erről a témakörről, hogy nehogy nagy baj legyen a kutyusodnál.

sullerz-tap-altalanos-blog-banner-v2

Vannak urbán legendák persze, hogy mit nem szabad adni a kutyának, de sokszor téves információk keringenek szájról szájra.  Úgy véljük mi itt a Petgurunál, hogy a legjobb persze, ha a kutyusod kifejezetten neki való eledelt kap. Azonban nem vagyunk álszentek, minálunk is előfordul, hogy egy-egy falat élelmiszer is „lepottyan”.

De hogy véletlenül se adj olyat, amely mérgező lehet a számára (pl. a xilit édesítőszer kutya szervezetére halálos lehet), összegyűjtöttünk egy listát, a gyakran kérdezett alapanyagokról.

Rövid tartalomjegyzék:

kutya-barf

Nyers húsfélék- Lássuk csak, mit nem ehet a kutya!

Fontos különbséget tennünk a hagyományos értelemben vett nyers húsról, és az állatoknak szánt, BARF étrendnek megfelelő húsok között.

Az emberi fogyasztásra szánt húsok a húspultban vannak 3-4 napig, időközben baktériumok telepednek meg rajtuk. Azonban ez nekünk nem káros, ugyanis sütve/főzve fogyasztjuk a húsokat, és ezzel elpusztulnak a baktériumok.

Azonban kutyáknak szánt, BARF étrendhez ajánlott húsok laborban bevizsgált, szalmonella mentes húsok, amelyek vágás után után 24 órán belül fagyasztásra kerültek. Ezáltal a kórokozóknak nem hagytak lehetőséget elszaporodni. Ezért a milyen húst ehet a kutya kérdésre a válasz: olyat, amit kifejezetten a számukra készítettek elő a gyártók!

Ha a BARF étrend érdekel, mindig egyeztess állatorvosoddal, és keress fel szakértőket. Hiszen a kutyusod etetése nem annyiból áll ebben az esetben, hogy elé rakod a kiolvasztott húst. Megfelelő arányban szükséges a húst, csontot, belsőséget, zöldségeket és gyümölcsöket biztosítanod, hogy a hiánybetegségeket elkerüld.

Nyers csirke?

A bolti nyers csirke szalmonellát tartalmazhat, ezért nem ajánlott. Ezért a kérdésre, hogy pl. csirkefarhátat ehet a kutya, a válaszunk: nem!

Disznóhús kutyának?

A legveszélyesebb húsféle a nyersen etetők között. Ugyanis nyers formában kínálva kutyádnak az Aujeszky álveszettséget kockáztatod. Sajnos ez kutyusainknál halálos kimenetelű betegség. Főzve egyéb módon feldolgozva már nem okoz ilyen bajt, de ilyen esetben is tartalmaz természetesen értékes vitamin és ásványi anyagokat. Mint pl. a SullerZ kutyaeledelek is ezért sertéshús alapúak.

kutyanak-nyers-tojas

Na és nyers tojás?

Semmi baj, ha a kutyusod ritkán kap egy-egy nyers tojást az étkezéséhez. De itt is figyelj oda a higiéniai szabályokra a szalmonella miatt. Jól mosd meg a tojást mielőtt feltöröd számára. Azonban hosszú távú alkalmazását hanyagold a kutyusod étrendjében, mert avidin nevű anyagot tartalmaz, amely a biotin felszívódását gátolja. Márpedig a biotin többek között szükséges a bőr és bunda egészségéhez.

Gyümölcsök – Itt sem minden adható!

Vannak kutyusok, amelyek hatalmas hisztit csapnak, ha a gazdi nem hajlandó gyümievés közben falatkákat adni neki. Míg más kutyákba erőszakkal sem lehetne egy darab almát se tuszkolni.

Azonban arra oda kell figyelned kedves gazdi, hogy vannak gyümölcsök, amelyek gondot okozhatnak. Úgyhogy ebben a részben felsorolunk olyan gyümiket amelyeket adhatsz, illetve olyan lista is lesz arról, hogy a kutya mit nem ehet.

Bátran adható gyümölcsfélék

A magvas gyümölcsök, mint amilyen a meggy, cseresznye, barack és a szilva kutya részére adható, a mag kivételével. (a cseresznye magja mérgező cianidot tartalmaz például!)  (Ezzel meg is válaszoltuk tehát az ehet e a kutya szilvát kérdést) A legtöbb kutya szilva rajongó az őszi időszakban, ugyanis ez a gyümi magas cukortartalmú így rendkívül ízletes.

Ha kertes házban élsz és van szilvafád, biztos hogy sokat fog ott ólálkodni és legelészni a lehullott darabokból. A szilva kutyának ilyenkor mondhatni potya juti. Azonban pont a cukortartalma miatt vigyázni kell a mértékkel, ugyanis nekik is hízlal.

Bátran adhatod ezen kívül az almát, körtét, dinnyét, áfonyát, szedret és más bogyós gyümölcsöket is kutyusodnak. Ezekben magas a vitamin és antioxidáns tartalom is ezért nagyon egészségesek.

kutya-granat-alma

Gránátalma kutyának jó ötlet?

A gyors válasz: IGEN! A gránátalma kutya pajtink számára is remek antioxidáns, éppen ezért kapott helyet az N&D Prime tápokban is.

Természetesen a kutya gránátalma nyers változatát is kaphatja. Hiszen immunerősítő, magas vitamin, ásványi anyag tartalmú is!

Kókusz kutyának adható?

A kókusz kutya számára is ízletes egzotikus csemege, akárcsak nekünk. Tele van egészséges összetevőkkel, ásványi anyagokkal, azonban bizonyos kutyák allergiás reakciót mutathatnak rá. A kókusz olaj vagy kókuszzsír, hidegen sajtolt, bőrre és szőrre jó hatású étrendkiegészítő. Azonban a kemény kókuszdió héjjal ne engedd kedvenced játszani, mert felsértheti a száját vagy akár a fogát is kitörheti rágcsálás közben.

Az inkább hanyagolandó gyümölcsfélék

A szőlő és mazsola

Bár a szőlő önmagában egy nagyon egészséges, magas cukortartalmú gyümölcsféle, kis pajtásodat jobb, ha távol tartod tőle. Ugyanis a szőlő, vagyis konkrétan a kutatók sem tudják melyik része, erősen vesekárosító hatású. Egyesek szerint a permetszer, amit a szőlőn használjak okozhatja a gondot.

És ebben az a pláne, hogy egyéni a tűrés határ. Egyes kutyusok megesznek több fürt szőlőt is akár gond nélkül, míg egy másik kutyust a fele is állatorvosi rendelőbe küld. A mérgezés tünetei: hányás, hasmenés, fokozott vízivás, hasi fájdalom és a vérvizsgálatok veseelégtelenséget mutatnak a későbbiekben.

kutyaknak-szolo

Citrusfélék

Amikor elsőnek gondolkodik el a gazdi, hogy mit ne egyen a kutya, elsőre biztos nem a citrusfélék jutnak eszébe. Hiszen mi mást is adnánk télen nasiként az ebnek, mint a C vitaminban gazdag narancsot, vagy grapefruitot nemde?

Alap esetben a milyen gyümölcsöt nem ehet a kutya kérdésnél sokan elfelejtkezünk a  citrusfélékről.

Kis mennyiségben jótékony hatásúak (egy-egy cikknyi) azonban allergiás reakciókat is kiválthatnak. Ezen felül a narancs és a mandarin kutyának gyomorsavtúltengést is okozhat. Ez pedig mint tudjuk, nem kellemes. A kutya mandarin számára tehát egy édes csemege, de tényleg inkább csínján adjuk vagy hanyagoljuk tehát.

És mit nem ehetnek a kutyák egyáltalán a gyümölcsök közül?


Az avokádó tilos!

Ha a gazdi rákeres akármilyen mit ehet a kutya táblázat félére, biztosan rajta lesz az avokádó is. Ugyanis a benne lévő persin nevű anyag a kiskedvenceink részére rendkívül káros, halálos méreg is lehet.  De miért írtuk úgy, hogy lehet?

Sok vita és kutatás áll a mögött, hogy tényleg tilos-e az avokádó. A kutatások szerint az érett avokádó már csekély mértékben tartalmaz persint, így kis mértékben adható lenne a kutyáknak. Azonban magas a zsírsavtartalma. És a túl sok zsír kutyusainknál hasnyálmirigy gyulladást is okozhat. Ezért mi úgy gondoljuk: mérgező vagy sem, inkább együk meg mi az avokádót és tartsuk az avokádót a kutya tiltott ételek között.

kutyanak-avokado

Birsalma is veszélyes

Szintén az „inkább ne” kategóriába sorolandó. Ugyanis a héja és a magja mérgező, valamint a tannin tartalma miatt amúgy sem tartozik a kutyák kedvencünk favorit ételei közé. Pedig alapvetően szuper egészséges gyümölcsről lenne szó.

Diófélék, olajos magvak: mi a helyzet?

A közkedvelt csonthéjas termésűek között is van olyan, amelyet jobb ha elkerül kis pajtásod. Nézzük mi a helyzet velük!

Kesudió kutya nasiként?

Kesudiót ehet a kutya éppen, de inkább kerüljük, mert vesebetegségre érzékeny kutyusoknál gondot okozhat. Egy két szemtől persze nem lesz baja, de inkább kerülendő a kesudio kutyáknak, mint nasit.

Ehet e a kutya diót? Adható a kutyának dió?

Alap esetben a kutya ehet diót, de csak tisztított állapotban adható lenne a blökik számára. Azonban a földre lehullott, fekete héjú példányoktól tartsd minél távolabb! Ugyanis az ilyen dió mérgező a kutyáknak.

Egyre gyakoribbnak számítnak ősszel a diómérgezésben szenvedő kutyus páciensek az állatorvosi rendelőkben. Ezek a lehullott, penészes diók ugyanis nagyon komoly gondot okoznak. Izomgyengeség, láz, rohamok kísérik a mérgezést.

Ezért ha diófád van otthon, mindig szedd össze a lehulló rossz diókat, és/vagy tartsd távol kutyusod ezektől. Ha azt látod, hogy a kutya diót eszik majd rosszul lesz, azonnal vidd el állatorvoshoz!

Összesítve: Ehet a kutya diót tehát, de csak ha átnézted és megpucoltad!

dio-kutyanak

Makadámdió soha!

A makadámdió súlyos rosszullétet okoz a kutyáknak, de többnyire nem halálos kimenetelű. A mérgező dózis kutyák esetében 2 gramm testtömeg-kilogrammonként, tehát egészen kis mennyiség is káros. Hányás, levertség, hátsó végtagok bénulása lehet a tünete a mérgezésnek.

Törökmogyoró – rendben van!

Nem tartalmaz mérgező anyagokat, viszont kicsi kerek formája miatt a félrenyelés kockázata nagy. Ezért ha a kutya mogyoró nasit kap, légy elővigyázatos.  

Gesztenye –csínján!

Kitűnő vitaminforrás, de igencsak kalóriadús. Így csak keveset adj kedvencednek.

Földimogyoró – mehet!

Szintén tisztítva, sótlanul kevés adható. Aminosavakban gazdag, de egyes kutyusok allergiás reakciót mutathatnak rá. Ezért a mogyoró kutyának először óvatossággal adandó.

Na és a mogyoróvaj?

Ha nem allergiás rá a szőrmókod, akkor nyugodtan adhatsz neki belőle egy keveset LickiMat-re kenve például. De csak a 100% természetes, hozzáadott cukor nélküli változatot, mint amilyen a Barf Love mogyoróvaj is.

kutyanak-mogyorovaj

Napraforgómag kutyának- simán!

Igen gazdi, sótlan szotyit ehet a kutya. De természetesen a kalória tartalomra itt is figyelj oda! Magas E vitamin tartalma van, ami szuper. Azonban magas a réztartalma is, így májbeteg kutyusoknál kerülendő nasika.

Mák kutyáknak?- jobban teszed, ha nem adod!

A kutya mák kapcsolat nem „mákos”. Ugyanis keveset adva is elég kellemetlen székrekedést tud okozni. Ezért ha a kutya mákot evett, érdemes valamilyen rostos étellel kínálni utána, vagy akár kevés (1-2 evőkanálnyi) paraffin olajjal megetetni.  Azonban nagyobb mennyiségnél mindenképp menjünk állatorvoshoz, rosszabb esetben akár kómát is okozhat a mák kutya esetén. (Forrás)

Úgyhogy a kutya ehet mákot kérdésre hatalmas NEM a válaszunk.

Hüvelyes zöldségek

Alapesetben a hüvelyesek nagyon egészséges ételek közé sorolandóak. Hiszen magas fehérje és szénhidrát tartalmúak, ellenben kevés zsírt tartalmaznak. Éppen ezért kedveljük mi is ezeket.

Babot ehet a kutya?

A válasz erre a kérdésre: Igen, de nem nyersen és csak mértékkel!

A kutya bab kombó hasmenést, hányást és hasi diszkomfortérzetet okozhat! Így ezért nyersen mindenképpen kerüld el kutyusodnál.

Azonban magas a K1, B1, B2, B6, C és E vitamin tartalma is, emellett nagyon sokféle ásványi anyagot tartalmaz. Magas fehérje tartalma van, így kis mértékben, alkalmanként fogyasztva adhatod kutyusodnak főtt állapotban. Azonban „szelesedést” okozhat, úgyhogy kis mennyiséggel csekkold le, hogy bírja-e a kedvenced pocakja.

kutyaknak-mergezo-etelek

Csicseriborsó

A közkedvelt csicseriborsó is a hüvelyesek közé tartozik. Magas fehérje tartalma mellett, értékes rostforrás és magas B vitamin tartalma miatt, feldolgozott formában a Carnilove eledelekben is használják alapanyagként.

És mi a helyzet a zöldbabbal?

A zöld bab kutyának bátran adható nyersen és főtt formában is. Ez is fehérjében bővelkedik, sok kalciumot, K-vitamint és vasat tartalmaz. De szintén puffasztó, úgyhogy óvatosan!

Na és a lencse?

A lencse kevés szénhidrátot és nagyon sok rostot tartalmaz. Temérdek folsav található benne és jó mangán-, vas-, foszfor-, réz- és káliumforrás. Úgyhogy lencsét ehet a kutya, de szintén csak főzve és kis mennyiségben. És a főzővizet legalább egyszer cserélni kell. Erősen puffasztó hatású lehet még így is, úgyhogy egyszerre tényleg csak keveset adj neki belőle. De a tápokban (Pl. Julius K9 Hypoallergenic) és jutalomfalatokban (Pl. Brit Care functional snackek) olyan formában van a lencse kutyának, hogy csak előnyös hatásai érvényesüljenek.

Zöldborsó – Szuper, ha bírja a pocak!

A legtöbb kutyus imádja a zsenge borsó ízét. Tele van A, B, C és K vitaminnal. Azonban érzékeny pocakúakat puffaszthatja így egyszerre keveset adj neki.

Egyéb zöldségek kutyáknak

Cikkünk folytatásában további zöldségeket vesszük górcső alá. A zöldségek igazi vitamin bombák, antioxidánsokban gazdagok, immunerősítő hatásúak. Azonban közöttük is van olyanok, amelyek tiltólistás ételek kutyáknak. Először átvesszük, hogy milyen egyéb zöldséget ehet a kutya, (hiszen a hüvelyesekről már beszéltünk fentebb) majd a mértékkel ehetőek, végül a kutyának tilos ételek.

Zöldségekből mit ehetnek a kutyák nyugodtan?

TV vagy kápia paprika

A kutya paprika félékből természetesen csak a nem csípős fajtákat kóstolhatja meg. A sima paprika kutyának nem mérgező, tele van vitaminokkal. De nem minden eb rajong az ízéért és savat csinálhat, így pár falatnál többet ne adj neki.

kutya-repa

Sárgarépa

A diétázók kedvenc zöldsége kutyusoknak is adható, szénhidrát szegény nasi! Tele van A-vitaminnal és antioxidánsokban is gazdag. Magas karotin tartalma miatt a barna vagy vörös színű bundájú ebeknek kifejezetten ajánlott, hogy megőrizhessék a bunda színmélységét. Ezért is került az N&D Brown dog bárányos mini tápjába sárgarépa is.

Uborka

A lédús uborka is szintén bátran adható, és a pocakot is kíméli. Bátran adhatsz belőle kuncsorgó kutyusodnak.

Feltételekkel/mértékkel adható zöldségek kutyáknak

Kelkáposzta kutyának- puffaszthat!

Bár a kelkáposzta szintén egy nagyon egészséges sötétzöld zöldség, tele antioxidánsokkal és ásványi anyagokkal, pocakfájdalmat idézhet elő. Így csak kis mennyiségben ajánlott adni.

kutyaknak-adhato-zoldsegek

És gombát ehet a kutya?- csak elővigyázatossággal!

A számunkra is fogyasztható csiperke gomba alap esetben adható kedvenceinknek is. De természetesen nem zsíros, fűszeres gombapöri formában! Enyhén megpárolva 1-2 falatka nem árt meg neki. De egyes kutyusok gyomra nem tolerálja, hiszen egy nehezen emészthető ételről van szó, így talán jobb, ha kihagyod a gombafogyasztást.

Úgyhogy a gombát ehet a kutya kérdést ezzel meg is válaszoltuk.

+1 Petguru tipp: Megterveztétek a nyaralást az Utazáskatalógus oldalán található egyik csodaszép kutyabarát helyre? Arra figyelj, ha a természetben sétáltok kedvenceddel, nagyon ügyelj arra, hogy ne csemegézzen gombából! Ugyanis akár mérgező gombafélét is ehet, amely a máját károsíthatja és halálos kimenetele is lehet a falatozásnak.

Krumpli kutyának adható? Nem mindegy, hogy!

Bár számunkra a burgonya minden formában jöhet (püré, chips, sültkrumpli stb.) kutyusainknál elővigyázatossággal kell lenni.

Arról már biztosan hallottál, hogy a burgonya minden egyes része nekünk is mérgező (szolanin nevű anyagot tartalmazza), kivéve a gumóját amit fogyasztunk. Ez utóbbi is nyersen mérgező!!

Éppen ezért, ha otthon termesztesz krumplit a kiskertben, ne engedd oda a kedvenced! Ugyanis ha eszik a leveléből például, az komoly gondot fog okozni.

Azonban főzve a kutyának krumpli nyugodtan adható, mert úgy már tudja hasznosítani a benne lévő értékes keményítőket.

És bár nekünk beválhat hasmenés esetén, a főtt krumpli kutyának hasmenésre nem való. Erre vannak sokkal jobb házi megoldások, mint pl. a nyákosra főtt rizs és a kutyáknak való Florentero probiotikum.

A kutyának krumpli a szárazeledelben egy szuper, gluténmentes szénhidrát forrás. Éppen ezért használják sok esetben a tápgyártók, mint a Brit Care adult medium salmon and potato esetében is. A kutya burgonya fogyasztásával értékes ásványi anyagokhoz jut és persze kalóriához is.  

Ezzel a kutya krumpli kérdéseket remélem meg is válaszoltuk.

kutya-ehet-kenyeret

Spenót – mértékkel, de értékes része a menünek!

Feldolgozott formában, kis mennyiségben nagyon szuper alapanyag. Nem hiába került nagyon sok állateledelbe bele. Azonban nyersen és/vagy nagymértékben nem adható, mert magas oxálsav tartalmú, amely vesét is károsíthatja.

És amit hagyj ki a kutya mit ehet listáról, mert mérgező ételek kutyáknak

Sóska és rebarbara

Mindkét növénnyel egy a gond: kalcium-oxalátot tartalmaznak nagy mennyiségben. Ezért szájüregi és gyomor-bélrendszeri irritációt okozhatnak (hányás és hasmenés). Valamint a húgykövesség kockázatát is növeli.

Hagyma és fokhagyma

A hagymában lévő jellegzetes ízű vegyületet a házikedvencek nem tudják megemészteni és kóros vérszegénységet okozhat. Éppen ezért kerülendő!

A fokhagymáról azonban egyes kutatások ellentmondanak. Kis mennyiségben jótékony hatásai (baktérium, vírus és gomba ellenes) érvényesülnek, azonban nagyobb mértékben, (mondjuk egy egész fejnyi), nyersen kerülendő mindenképpen.  

Egyéb konyhai alapanyagok

Nagyon sokféle anyagot vagy ételt lehetne is felsorolni, és a listánk végtelen lenne hogy mit ehet a kiskutya és mit nem. Nagyon sok gazdi kifejezetten fajta specifikusan keres, hogy pl. mit nem ehet a francia bulldog, mit nem ehet a yorki vagy éppen mit nem ehet a mopsz. De valójában persze nincs különbség a fajták között.

Egyes kutyák olyanok hogy még a „moslékot” is simán megehetik minden baj nélkül. Míg másik kutya pedig csak egy kicsivel másabb jutit kap vagy valamit az asztalról és már hasmars gyötri napokig.

Nézzük tehát tovább a mit ne adjunk a kutyának listánkat.

kutya-alma

Kecsketej kutyának

A kecsketej összetételében másabb, mint a tehéntej. Éppen ezért, ha tejpótló nem elérhető, ideiglenesen adható elárvult újszülött kutyáknak és macskáknak.

De felnőtt kutyák étrendjében semmi helye, ugyanis kedvenceink laktózérzékenyek és hasmenést okoznak náluk a tejfélék.

 Fermentálva azonban kevesebb gondot okoz pl. a joghurt vagy a sajt, amely így kis mennyiségben bátran adható.

Májkrém kutyának

Sok gazdit érdekel, hogy vajon májkrémet ehet a kutya. Ugyanis sokan így próbálják például a kevésbé ízletes gyógyszereket belecsempészni a kutya pocakjába. Vagy akár csak simán extrán kényeztetni a kiskedvencet. Azonban erre a feladatra használjunk speciális kutya májkrém készítményt, amely nem tartalmaz tartósítószereket, vagy túlzott sót, amely káros lehet kutyusodra.  

Mehet a háztartási keksz kutyának?

Ha kedvenced nem is glutén érzékeny, azért nem a cukros háztartási keksz a számára a legjobb nasi. Használj inkább olyan kutyakekszet, amely húst is tartalmaz, mint a Carnilove Crunchy variációi!

Jó a kenyér kutyának?

Biztosak vagyunk benne, hogy amikor azon morfondírozik a gazdi, hogy mit ehet a tacskó büntetlenül, tuti nem a kenyér fog elsőre eszébe jutni. Nem hiába!

Ugyanis a kutyának kenyért adni nem feltétlenül a legjobb megoldás. Eléggé megoszlanak a vélemények ugyanis a kutya kenyér dologról.

A kutya húsevő állat, de már képes növényi szénhidrátokat és fehérjéket is megemészteni és energiát nyerni belőlük.

Azonban nincs olyan magas mennyiségben szükségük szénhidrátokra, mint nekünk, embereknek. A kutyák pedig ha túl sok szénhidrátot esznek, tejsav halmozódik fel bennük amely alacsony vércukor szintet fog eredményezni. Ha pedig ugrálni kezd a kutyusunk cukra, hosszútávon cukorbetegség jelentkezhet valamint elhízáshoz vezethet.

kenyer-kutya

A másik oka, hogy hogy ugyan kenyeret ehet a kutya, de nem érdemes: az a benne lévő glutén. A búza, rozs, árpa és szójaglutén ugyanis nagyon sok kiskedvencnél allergiás reakciókat vált ki.

Kutatások bizonyítják, hogy embereknél is nagyon sok problémát tud okozni a glutén érzékenység.

Kutyusoknál a gluténallergia jelentkezhet fokozott szőrhullással, kipirult mancsokkal, mancsrágással többek között. Ilyen esetben mindenképpen gabonamentes eleséget javasolt adni a blökinek.

Ha azonban nincs szó allergiáról, kenyeret ehet a kutya, de csak minimális mennyiségben adjunk, mert nincs számára benne értékes tápanyag.

De akkor a főtt tészta kutyának sem mehet?

A tészta kutyának ugyanaz, mintha kenyeret adnál neki. Tehát magas szénhidráttartalom és a glutén a gond szintén vele.

No és a kelt tészta?

A fentieken túl, a kelt tészta még rosszabb talán mint a kenyér vagy a főtt tészta. Ugyanis a gyomorban megdagadó nyers tészta gázosodást, fájdalmakat okoz a gyomorban. Az erjedésnek induló tészta közben alkoholt szabadít fel, amely károsítja a májukat is. Úgyhogy süti sütéskor tartsd szemmel kutyusod és ne engedd csemegézni a nyers kelt tésztából!

kutyanak-mergezo

A kutyasulik sztárja: virsli

Rengetegszer hallottuk már ezt a kérdés: Virslit ehet a kutya?

A kutya suliban az oktatók és persze a kutyák is imádják a virslit. Akkor miért is javasoljuk mégis azt, hogy ne ezt add jutiként?

Azért, mert sok esetben tartósítószereket, színezékeket tartalmaz, emellett túlzottan sós és fűszeres a kutyáknak. Ez pedig vese gondokat okozhat hosszú távon.

Ha puha jutit keresel, amelyet alkalmazhatsz tréningre, akkor inkább ajánljuk a Brit Care functional snackeket.

Adható-e a tonhal kutyának?

A hal tipikusan egy olyan étel fajta, amelyért egyes kutyák rajonganak, míg mások messziről elkerülik a tányérjukat is, ha halas táp lapul benne. Alapjában véve a tonhal adható a kutyusodnak, ha a vízben eltett variációról beszélünk. Az olajos vagy fűszerezettet inkább fogyaszd el te. A tonhal Omega 3 és 6 zsírsavakban gazdag, kalóriadús nasi. Ezért csak alkalom adtán kínáld kutyádnak.

Na és gersli kutyának mehet a tányérba?

A gersli valójában hántolt árpamag. Így szintén a glutén tartalma miatt inkább kerülendő a kutyusod étkezésében, ha érzékeny rá. Amúgy B-vitaminban gazdag, így ha nem áll fent allergia, kis mennyiségben kaphat belőle a kiskedvenc.

Akkor a szója kutyának szintén nem jó?

Mi azt valljuk, hogy a szójafehérje nem való a kiskedvencek eledelébe, mert erősen allergizáló a részükre. Ám értékes fehérje a mi számunkra, ez tény, de jobb ha Buksikának elkerülöd a menüjében. 

mit-ehet-a-kutya

Vasárnapi húsleves kutyának jó ötlet?

A válaszunk erre: inkább ne! Ugyanis szintén elég sós a számára. A főtt zöldségeket viszont oda adhatod neki belőle, ha az adható zöldségek kategóriájába tartoznak persze. Más persze, ha kifejezetten a kutyáknak készült csontlékről van szó, amelyek rendkívül gazdagok kollagénben például. Azt nyugodtan adhatod neki alkalmanként önmagában vagy tápot leöntve is.

Ég a gyomra? A szódabikarbóna kutya számára nem megoldás!

Nagyanyáink jól bevált módszere, a kiskanál szódabikarbóna gyomorégére, bizony kutyáinknál halálos veszélyt is jelenthez. Ugyanis a jól ismert tulajdonsága, miszerint savas közegben pezseg, a gyomrukban nagymértékű gázképződéshez vezet.  Ez pedig elektrolitfelborulást és szívelégtelenséget is okozhat. Úgyhogy el a szódabikarbónától!

Ha ég a kutyusod gyomra, inkább spirulinát adj neki rendszeresen, amely lúgosító hatású gyomorvédő kutyáknak.

Fáj a poci? Akkor ne a köménymag kutyáknak legyen az első gondolatod

A fűszernek használt kömény nem adható a kutyáknak, mert bélproblémákhoz vezethetnek. Míg nekünk, főleg a babáknak kifejezetten ajánlják a köményteát pocakfájásra, náluk ez nem válik be.

Azonban a fekete köménymag por sokoldalúan használható étrendkiegészítő kutyusoknak. Immunrendszer erősítő és parazita ellenes hatású is.

kutyaknak-kave

Egy reggeli kávé?

A kávéban található koffein, míg nekünk kellemes reggeli löket, kutyusunknak több mint káros! A kutyus testmérete és kora határozza meg, mennyi a halálos mennyiség. De jobb nem tesztelgetni, és ne adj a kutyádnak kávét vagy energia italt!

Csokoládé- Csak a kutya változatot!

A csokiban található teobromin vegyület veszélyes a kutyikra. Éppen ezért nem szabad belőle kapnia akármennyire is szemezget veled csokimajszolás közben. Szerencsére kapható kutyacsoki is, amely ugyanúgy édes, de nincs benne teobromin. Viszont cukortartalma miatt egyszerre csak keveset adj ebből is!

Alkohol-soha!

Reméljük, nem kell túlságosan ecsetelnünk, hogy a mi mérgező a kutyáknak részben miért is szerepel az alkohol. Ebben az esetben felesleges kérdezgetni, hogy mit ehet a tacskó vagy mit nem ehet a yorkshire terrier, mert a válasz mindig egyforma: alkoholt és azt tartalmazó ételt semmiképpen sem! Ugyanis náluk rendkívül májkárosító már kis mennyiségben is!

Xilit- azaz a nyírfacukor

Míg a sima cukros ételeknél „csak” a cukorbetegségtől és az elhízástól kell tartanod, a xilit ettől sokkal veszélyesebb. Ugyanígy 1 gramm xilitol megöl egy 10 kilós kutyust is. Ugyanis 6x nagyobb inzulin választ vált ki és lecsökkenti a vércukorszintet teljesen.

A legtöbb rágógumi xilitet tartalmaz, így ezt is nagyon távol tartsd a kiskutyádtól.

Ha mégis megtörtént a baj, azonnal rohanj állatorvoshoz, aki hánytatás után glükózinfúzióra fogja kötni a pórult járt ebet.

kutyaknak-xilitol

Húsvéti/karácsonyi veszedelem: a füstölt húsok

Sok gazdi azt gondolja, hogy kár lenne, ha a megmaradt ünnepi füstölt hús a kukában végezné és oda adja kedvencének. Azonban a sózott füstölt húsok nem a kedvencek pocakjának való!

Komoly gyomor és bélbántalmakat okozhat, a só a veséjüknek nem tesz jót, a csontos részek pedig erős székrekedést okozhatnak. Úgyhogy bizony a konyhamalacnak add oda a maradékot inkább!

Egy kevés szalonnabőr kutyának csak nem olyan nagy baj…

De bizony! Itt is szintén az erős sózás a legfőbb baj, de emellett a zsírosság is. Úgyhogy ne kockáztass egy bélgyulladást vagy erős hasmenést okozhat, ne add oda a kedvencednek akármennyire is kuncsorog.

kutyaknak-husok

Belenyalt az olajba?

Ha olajat evett a kutya, az több gondot is okozhat. Elsőkörben szinte garantált egy kiadós hasmenés. Másod sorban pedig rendszeres fogyasztása esetén hasnyálmirigy gyulladást is kaphat kedvenced. Úgyhogy a használt olajat mindig úgy tárold, hogy ne férhessen hozzá kutyád.

Emberi gyógyszerek

Itt szeretnénk máris leszögezni, hogy emberi gyógyszert csakis állatorvos ajánlására adj kutyusodnak! Ugyanis többet árthatsz ezzel akár, mint segítesz.

Emberi fájdalomcsillapítók:

Szinte kivétel nélkül minden emberi fájdalom elleni készítmény erős méreg kutyáknak és macskáknak. Éppen ezért, ha kutyádnak fáj valamije, ne a saját gyógyszeres fiókodhoz nyúlj.

A naproxen, paracetamol vagy ibuprofen tabletták mind erősen vesekárosítók, és már akár 1 szemtől is elpusztulhat a kutyusod vagyis halált is okozhat.

Egyedül az algopyrin az, amelyet óriási vészhelyzet esetén az állatorvosok javasolni tudnak. Pl. ünnepekkor nincs nyitva semmi és kutyusod lesántult nem bír lábra állni vagy magas láza van és hasonló esetekben. De ezt is csak sokévente 1 alkalommal ajánlott „eljátszani” mert ennek is vannak negatív követkeményei. Ugyanis gyakran gyomorvérzés kutyáknál a mellékhatás.  Kistestű kutyáknak 1/4 tabletta, közepeseknek 1/3-1/2 tabletta, a nagyobbaknak (50-60 kg felett) akár 1 egész is.

kutyaknak-szalonnabor

Emberi hasfogó

Ha kutyusodnak megy a hasa, és nem használ a főtt-rizses husi diéta, akkor sem az a legjobb megoldás, ha emberi gyógyszerek után nyúlsz. Inkább használj természetes toxinmegkötő Bolus Adstringens tablettát. Ebből 1 tabletta kell 10-15 kg-os kutyának, 2×1 naponta. Ha ez sem segít 2 nap alatt, akkor mindenképp nyomás az állatorvoshoz!

Mint láthatod kedves gazdi, nagyon hosszú a lista, hogy mit nem ehet a kutya.

Ismered Román testvéroldalunkat?

Keresd fel!

Ha szeretnéd az imádott kedvenced a lehető legjobb módon táplálni, válassz számára prémium és szuperprémium kutyatápjaink közül inkább. Ha elvesztél az óriási kínálatban, keress minket bátran ügyfélszolgálatunkon és segítünk megtalálni a legjobbat a négylábú barátodnak!

Tetszett a cikk? Oszd meg:

A hozzászólás beküldésével efogadod az adatvédelmi irányelveinket és a Hozzászólási szabályzatot.

Még több blog

TOVÁBBI CÍMKÉK

NÉPSZERŰ ÍRÁSOK

KORÁBBI CIKKEK

Petguru
közösség

Gyere, csatlakozz
Te is az állat-bolondokhoz!

Csatlakozom

Figyelmedbe ajánljuk

  • 6
Susa Adult Maxi Száraz Kutyatáp
20kg - 40kg
  • Raktáron
16.490 Ft - 30.960 Ft
  • 0
Royal Canin Sterilised
400g - 10kg
  • Raktáron
2.416 Ft - 31.149 Ft
-5%
  • 0
Panzi FitActive Regular Beef
4kg - 45kg
  • Raktáron
4.741 Ft - 39.297 Ft
  • 0
Kingstar Macskaalom Szilika
1.62kg - 6.88kg
  • Raktáron
4.990 Ft - 12.490 Ft
  • 3
Happy Cat Minkas Urinary
1.5kg - 10kg
  • Raktáron
2.240 Ft - 12.408 Ft
  • 0
Happy Cat Sensitive Adult Light
300g - 10kg
  • Raktáron
926 Ft - 15.121 Ft
  • 13
Gemon Bárány+Rizs kutyatáp
3kg - 20kg
  • Raktáron
3.598 Ft - 18.980 Ft
  • 7
Foresto bolhanyakörv
400g - 600g
  • Raktáron
10.980 Ft - 11.980 Ft

Ezeket olvastad már?

Miért fekszik a macska az emberre- 5 okot is mondunk
MACSKA MAGAZIN

Miért fekszik a macska az emberre- 5 okot is mondunk

A cicás társadalom nagyon gyakori kérdése, hogy miért fekszik a macska az emberre. Cikkünkben most felvetünk 5 lehetséget okot erre a cicaszo

Elolvasom
Az ékszerteknős etetése, tartása? A legfontosabb tudnivalók
AKVARISZTIKA MAGAZIN

Az ékszerteknős etetése, tartása? A legfontosabb tudnivalók

Bár a teknőstartásra vastag szakmai könyvek tudnak csak igazán felkészíteni, szeretnénk egy cikkben az alapvető tudnivalókról egy kis bemu

Elolvasom
Cryptocoryne wendtii - Wendtii vízikelyhe
AKVARISZTIKA MAGAZIN

Cryptocoryne wendtii - Wendtii vízikelyhe

Egy pompás kinézetű vízinövény, amelyet a kezdő akvakertészek is kedvelni fognak.A cryptocoryne wendtii kinézeteHosszúkás, legink

Elolvasom
Petguru logo