Vörös fantomlazac

A pontylazacok családjának egy újabb apró képviselője.

A fantomlazac csapat egyik oszlopos tagja Dél-Amerika sötétebb, lassabb sodrású vizek területéről származik. A vörös fantomlazac különlegessége átlátszó, vörös kinézete. A fajta esetében a nemek megkülönböztetésének szempontjából viszonylag könnyű dolgod lesz.

A vörös fantomlazac jellemzői

Igaz, hogy a nőstény és a hím hyphessobrycon sweglesi vörös fantomlazac is hátúszóján fekete foltot visel. Azonban a lányok esetében a fekete minta felett, az úszó csúcsrészén még egy fehér folt is található. A fiúk hátúszója pedig jóval hegyesebb az ellenkező nem ezen testrészénél. Méretük azonban megegyezik. Mindketten 4-5 cm testhosszal rendelkező halacskaként élik le 5-8 évig tartó életüket.

A vörös fantomlazac (hyphessobrycon sweglesi) tartása

Kisebb mérete ellenére a nagyobb vizeket kedveli. Társas rajhal fajtaként neki szüksége van a térre, ezért minimum 75 literes akvárium ajánlott egy 5-6 fős vörös fantomlazac társaság számára. És, hogy a téren kívül mire van még szükségük? Sok-sok búvóhelyre és tetemes mennyiségű növényre. Amiből viszont nem igényel túl sokat az a fény.

Az ő esetükben a dekorációval sem kell fukarkodnod. Nagyon szeretik például a különféle gyökereket és az egyéb természetes díszeket. Ilyenek például a kövek, amelyek között szintén szívesen megbújhatnak a halak a kíváncsi tekintetek elől.

voros-fantom-lazac
forrás: pinterest

Az akvárium vízminősége pedig a következő legyen. Közepes hőmérsékletű, 20 24 c víz hőmérséklet körülmények között érzi jól magát a hyphessobrycon swelgesi. A pH 6,5-7,2 között az ideális, a víz keménység pedig 4,5-85 nk legyen. Ha ezeket a körülményeket biztosítod vörös fantomlazac kopoltyúsaidnak, akkor igazán megszínesítik majd akvarista életedet.

Etetésüknél sem kell túl nagy különlegességekkel készülni. Mindenevő halakként szívesen fogadnak bármilyen apró szemcsés haleledelt mint pl. a Tropical általános granulátuma. De néhanapján akár aprított fagyasztott vagy élő eleségekkel is kedveskedhetsz nekik.  

Végezetül pedig nézzük, milyen halakkal érdemes együtt tartani a vörös kompániát. A békés természetű apróságok boldogan eléldegélhetnek például páncélos harcsákkal vagy békésebb törpesügerekkel.  De igazából tökéletesen eléldegél bármely hallal, aki nem nézi őt délutáni vagy reggeli nasinak.

forrás: discoverlife.org

Tetszett a cikk? Oszd meg:

A hozzászólás beküldésével efogadod az adatvédelmi irányelveinket és a Hozzászólási szabályzatot.

Még több blog

TOVÁBBI CÍMKÉK

NÉPSZERŰ ÍRÁSOK

KORÁBBI CIKKEK

Petguru
közösség

Gyere, csatlakozz
Te is az állat-bolondokhoz!

Csatlakozom

Figyelmedbe ajánljuk

  • 6
Susa Adult Maxi Száraz Kutyatáp
20kg - 40kg
  • Raktáron
15.980 Ft - 30.960 Ft
  • 0
Royal Canin Sterilised
400g - 10kg
  • Raktáron
2.416 Ft - 31.149 Ft
  • 0
Panzi FitActive Regular Beef
4kg - 45kg
  • Raktáron
4.990 Ft - 39.297 Ft
  • 0
Kingstar Macskaalom Szilika
1.62kg - 6.88kg
  • Raktáron
4.990 Ft - 12.490 Ft
  • 3
Happy Cat Minkas Urinary
1.5kg - 10kg
  • Raktáron
2.240 Ft - 10.936 Ft
  • 0
Happy Cat Sensitive Adult Light
300g - 10kg
  • Elérhető
926 Ft - 15.121 Ft
  • 11
Gemon Bárány+Rizs kutyatáp
3kg - 20kg
  • Raktáron
3.598 Ft - 18.980 Ft
  • 4
Foresto bolhanyakörv
400g - 600g
  • Raktáron
10.980 Ft - 11.980 Ft

Ezeket olvastad már?

Endler guppi
AKVARISZTIKA MAGAZIN

Endler guppi

Egy aprócska, de annál színesebb elevenszülő az endler guppi halfajta.Az endler guppy jellemzőiAz elevenszülő fogasponty csapat egyik

Elolvasom
Bullmasztiff - Az ugrásra kész őróriás
KUTYA MAGAZIN

Bullmasztiff - Az ugrásra kész őróriás

Tapasztaltabb gazdiként egy olyan nagytestű négylábú az álmod, aki családja és szerettei védelmére tette fel az életét? Akkor lehet, hogy

Elolvasom
Darakór - A leggyakoribb díszhal betegségek egyike
AKVARISZTIKA MAGAZIN

Darakór - A leggyakoribb díszhal betegségek egyike

Könnyen felismerhető a tüneteiről, és szerencsére a kezelése sem bonyolult. Azonban kezelés nélkül végzetes lehet az akvárium lakói szá

Elolvasom
Petguru logo