Mit nem ehet a nyúl? Tiltólistás étlap nyuszik részére

Ha hiszed, ha nem egy megrögzött növényevőnél is van sok-sok olyan étel, amelyet fontos kihagyni a nyuszik életéből.

Eddig azt hitted, hogy mindegy nyuszikádnak, csak zöldség, gyümölcs, vagy valami zöldféle legye a tálkájában a széna és a víz mellett? Akkor most engedd meg, hogy eloszlassuk a rózsaszín fellegeket és eláruljuk valamit. Számos olyan eleség van, ami igazából nem nyuszi kaja, és akár súlyos, vagy végzetes betegségeket is okozhatnak pomponfarkú kedvencednél.

Nagyon gyakran látni különböző közösségi médiás csoportokban, hogy a kezdők ott kérdezgetnek: uborkát ehet a nyúl? Körtét ehet a nyúl vajon? Esetleg krumplit ehet a nyúl? Mit esznek a nyuszik egyáltalán? Cikkünkben ezeket vesszük most végig!

Emellett remélem felfedezted már, hogy a Petgurun a nyúl kaja mellett különféle törpenyúl felszerelés közül és persze a nyúl felszerelés alapkelléke, a ketrecek közül is válogathatsz!

Tartalomjegyzék:

Mit nem ehet a nyúl és mit nem ehet a törpenyúl egyáltalán?

Az elején úgy gondoljuk, érdemes letisztázni, hogy mit nem ehet a nyúl és mit tilos adni a törpenyúl etetése kapcsán. De átolvashatod ezt a cikket akkor is, ha a házi nyúl etetése vagy a választási nyulak etetése foglalkoztat. Ugyanis hiszed vagy sem, kedves nyuszigazdi, rengeteg olyan dolog van, amellyel súlyos, vagy akár végzetes károkat is okozhat nyúl pajtásodnak a kis nyulak etetése vagy a nagyobbacskák kapcsán.

A tiltólistán vannak mérgező és emészthetetlen termékek is. A legtöbb ilyen zöldség vagy gyümölcs, vagy egyéb nyalánkság az alábbi gondokat okozhatja. Előidézheti a bélrendszer lassulását vagy leállását is, illetve súlyos gyomorproblémáik lehetnek tőle. Ezért fontos tisztában lenni azzal, hogy a nyúl mit eszik.

mit-nem-ehet-a-nyul

Búzát ehet a nyúl?

Először nézzük azokat a gabonaféléket, amelyeket nem szabad adni a nyulak tálkájába. Név szerint a kukoricát és a búzát a mit eszik a nyul sztorijában. Igencsak hizlalnak és a keményítőtartalmuk is magas. Ezzel meg is válaszoltuk a kukoricát ehet a nyúl kérdést. A jó minőségű komplett törpenyúl táp nem is tartalmaz a felsorolt kettőből egyiket sem.

A sok keményítő pedig nem megfelelő a nyuszinak, hiszen egy bizonyos mennyiség után nem tudja feldolgozni a szervezete. A felhalmozódott anyag pedig a vékonybélen keresztüljutva eléri a vakbelet. Itt a keményítő megeteti a baktériumokat, amelyek ezáltal mérgező anyagokat fognak termelni. Nézzük tovább, hogy a nyulak mit ehetnek, mi az amit tilos a törpének, de mit ehet a házi nyúl?

Milyen zöldséget ehet a nyúl ? No és persze a gyümölcsök kérdése…

Ezek mellett sajnos számos olyan zöldség és gyümölcsök is vannak még, amelyek nagy gondokat idézhetnek elő a nyuszipocakban. Lássuk milyen növény-fajták közül nem lehet kiválasztani a nyúl tápláléka falatokat.

Ilyenek például az olyan hüvelyesek, mint

-a borsó,

-a lencse,

-az összes babféle.

De egyáltalán nem lehet nekik adni

– avokádót és a

-legtöbb egzotikus gyümölcsöt és citrusfélék sem magas cukortartalmuk vagy savasságuk miatt.

Ha hiszed, ha nem, sok olyan zöldség sem megfelelő a nyuszik és a törpe nyúl részére, amelyek a mesékben a répa mellett legjellemzőbbek rájuk.

szena-nyuszinak
A széna nyúlnak nagyon fontos táplálék

Ez nem más, mint a

-káposztafélék és

-a fejes saláta (például jég saláta). Tehát a salátát ehet a nyúl kérdésre is nem a válasz.

-Sőt még a brokkoli és a karfiol is káros az egészségükre. A puffasztó hatásuk miatt.

-Fontos tiltólistás termékek a csonthéjasok és a magfélék is.

-A legtöbb magon túl ide tartozik az alma magja is.

-De vigyázz, hogy burgonya és a hagymafélék,

-illetve a paradicsom, rebarbara és kelbimbó se legyen a nyúl vagy törpenyúl étrend része. Így a paradicsomot ehet a nyúl kérdésköre is megválaszolásra került.

Ezek a növények is olyanok, amelyeket nem lehet adni a nyuszinak. Ezért megkérlek arra, kedves gazdi, hogy akár utazás alkalmával se legyen tele ilyen ételekkel a nyuszi hordozó.

Végezetül a piros listán meg kell említenünk azokat a dolgokat, amelyeket reméljük, hogy egy nyúlgazda sem fog soha megpróbálni. Sőt ez a pár termékféle sok más kedvenc számára sem túl megfelelő!

A legkárosabb ételek a nyulak részére a csokoládé és az egyéb cukros dolgok, illetve a tejtermékek.

A cukorba és a másik nagy ellenségbe, a mézbe, sajnos a nyúleleségekben is belefuthatsz a nyúl táplálkozása kapcsán. Az olcsóbb jutalomfalatok előszeretettel bővelkednek a fehér méregben, amely az elhízás mellett a bélcsatorna és az emésztés leállását is okozhatják.  

Mint látod kedves gazdi, elég sok mindent kizártunk a mit ehetnek a nyulak kérdéskörből. Most nézzük meg a fordítottját, azaz akkor a nyuszi mit ehet pontosan részt.

tiltolistas-etelek-nyuszi

Mit ehet a nyuszi csak mértékkel?

Első körben következzenek azok a gyümölcsök és zöldségek, amelyek minimálisan szóba jöhetnek a nyulak etetése kapcsán.  Ezek a finomságok igaz, hogy csábítóak lehetnek, de vigyázz velük. A lista egyes elemei magas cukortartalmuk, vagy éppen puffasztó hatásuk miatt ártanak nyuszid egészségének. Akkor lássuk is, hogy mely éppenhogy megfelelő nassolnivalókról van szó. Azaz mit ehet a nyul kis mennyiségben.

A legtöbb gyümölcsök jöhetnek a felsorolásba.

Milyen gyümölcsöt ehet a nyúl tehát?

Említhetőek például a

-szőlő, áfonya, szeder,

-papaya, alma, ananász banán,

-málna, körte, barack, a dinnyefélék és eper.

Igen, barackot ehet a nyúl, dinnyét ehet a nyúl és még a nyúl ehet szőlőt is. 🙂 Persze legyen alaposan megmosva és lehetőség szerint meghámozva a permetszerek miatt. Emellett szilvát ehet a nyúl ritkán,

Ezek azért egészségtelenek a nyúlnak, mert magas a cukortartalmuk, amitől nyuszikád pufók pocakot ereszthet. Sőt még hasmenést is okozhatnak a házinyúl etetése kapcsán. A nyuszik 3 hónapos kora előtt azért még ne adjunk nekik gyümölcsöket. Úgyhogy a nyuszi ehet barackot, nyuszi ehet cseresznyét, nyuszi ehet dinnyet de csak csínján!

Van egy olyan takarmánynövény is, amelyet puffasztó hatása miatt érdemes kiiktatni vagy minimalizálni a nyúl vagy a törpenyúl etetése során. Ez nem más, mint a lucerna a nyuszi és a törpenyuszi mit ehet felsorolásban. Nagy mennyiségben komoly károkat okozhat a nyulak emésztőrendszerében. 

mit-ehet-a-torpenyul

Vannak olyan zöldségek, amelyekben magas mennyiségben található oxálsav. Ez az anyag a nyulak szervezetében felhalmozódva hasmenést és mérgezést okozhat. Szóval, ha nem szeretnél károkat okozni nyuszidnak, kerülendő a:

sóska,

-a spenót és

-a cékla is.

Mit ehet a nyúl a széna mellett? Mit ehet a házi nyúl mértéktelenül?

Most, hogy már bemutattuk, hogy mit ehet a nyúl ritkán vagy inkább nem, következzenek a kedvenc csemegék. Az első és legfontosabb dolog, amit ehet a nyúl, az a széna. Igen, mindkét fajta nyuszi esetében értendő, tehát a mit eszik a házi nyúl és a mit eszik a törpenyúl esetében is.

Ebből folyamatosan legyen előtte egy SZÉNA RÁCSBAN vagy egy, a nyuszi rácsához erősíthető tálban. Fontos, hogy ne legyen a széna közvetlenül a nyuszi otthonának padlóján, ugyanis így az eleség beszennyeződhet ürülékkel vagy vizelettel.

Gyakori probléma, és kérdés, hogy a miért nem eszik a nyuszi szénát. Ennek legtöbbször valamilyen fogászati probléma az oka, így érdemes felkeresni egy szakértő állatorvost!

A másik dolog, amely mindig legyen a nyuszi előtt egy golyós önitatóból korlátlan mennyiségben a nyúl széna mellett mindig, az a víz. Itt tudod megnézni a Petguru oldalán lévő nyuszi itató féléket. A törpe nyuszi esetében szabad még lennie a ketrecben egy rágófának, vagy egy faágakból készült rágókosárnak. Ez az alapvető nyuszi felszerelés része kell, hogy legyen.

Mit ehet a törpenyúl még?

A közkedvelt pelletált nyuszi tápot vagy a müzli-szerű vegyes eleséget csak az előírt mennyiségben adjuk törpe vagy normál méretű nyúl kedvencünknek. Ezek közül jó szívvel ajánljuk a VERSELE COMPLETE CUNI nyúl tápot. Ebben a szárított fűfélék mellett optimális arányban találhatóak a legjobb szárított zöldségek, amelyek nyuszikád egészségét szolgálják.  De a Petgurun számtalan nyúlkaja választékunk közül tudsz finomabbnál-finomabb eledelt adni szőr kiskedvencednek. Garantáljuk, hogy úgy fogja darálni, mint a nyúl! (Ne haragudj, nem hagyhattam ki.)

A legfontosabb dolog egy nyuszi életében a széna. Szóval ne tévesszen meg a gyerekkori mítosz, hogy mit eszik a nyuszi? Répát..

Ez, vagyis a széna áll mindenek felett, vagyis a táplálkozási piramis alján. Ez tegye ki a nyúl vagy törpenyúl étrend körülbelül 70 százalékát. A fennmaradó 100 százalékból 15 legyen nyuszi táp, 10 százalék friss fűfélék és zöldségek, a maradék 5 százalék pedig jutalomfalatok és gyümölcsök.  Szóval ez a válasz arra hogy a törpenyúl mit ehet.

nyul-etetese

Igen, fentebb jól láttad kedves leendő vagy már nyuszkó gazdi: törpenyúl etetése zöldségek által csakis az egy nagy tévhit, és hiba.

Milyen ágat ehet a nyúl ? Mit esznek a nyuszik szívesen?

Ezek mellett alkalomadtán kaphatnak faágakat. Azonban az sem mindegy, hogy milyen fákról származnak ezek az ágacskák.

Milyen fát ehet a nyúl tehát?

Jó nekik az eperfa, galagonya, hárs, málna, szeder áfonya, almafa, körtefa, mogyoró és nyárfa ága. Kaphat még fűzfáról származó ágat, de arra ügyelj, hogy ez hántolva és megfelelően szárítva legyen. 

Nagyon figyelj arra, hogy vannak olyan fák, amelyeknek az ágai ártalmasak lehetnek nyuszikád egészségére. Szóval a következők a nyúl etetése szempontjából tiltólistás gallyacskák. Tilos nyuladnak a szilva, barack, cseresznye, mandula, dió, citrom, fenyő, cédrus, éger, kőris, akác és tiszafa ága. 

Mit eszik a nyúl, ha nemcsak szénát? – Kell egy kis frissesség is

Fontos, hogy a friss fűféléknél is figyelj arra, hogy ne ess túlzásba. Inkább mértékkel adjunk nekik ilyen fajta táplálék félét. Ugyanis ezek friss mivoltukból adódóan hajlamosak lehetnek arra, hogy hígítsák a nyuszi székletét. Persze, ha ez a célod, akkor nyugodtan kiegészítheted a napi szénaadagot egy kis friss fűfélével, vagy egy kis gyógynövénnyel.  De ne feledd: a széna nyulaknak mindig a napi betevő nagyobbik része legyen!

Naponta néhány szálat nyugodtan becsempészhetsz a széna tartóba az alábbi növények közül. Ügyelj arra, hogy ezek megfelelően tiszta és vegyszermentes zöldségek legyenek:

Nem árt egy kis levendula, menta, mogyorólevél, napraforgó virág, pitypang, (igeeeeeen, pitypangot ehet a nyúl )perjefélék, rozmaring, rózsa, tárkony, útifű, tyúkhúr, százszorszép, rukkola, ribizlilevél, zeller zöldje -vagyis zellert ehet a nyuszi. perjefélék, napraforgó, mezei zsálya, lóhere, lestyán, levendula, almavirág, búzafű, kakukkfű, cickafark, csipkebogyó, kamilla, kömény, körömvirág, kapor, frissen vágott fű, csalán, borágó, bazsalikom. 

mit-ehet-a-nyul

Ha nem aludtál el a hosszú felsorolás olvasása közben, akkor láthattad, hogy elég vegyes a kínálat a megfelelő zöldek között, úgyhogy biztosan megtalálja kedvenced a neki való legfinomabb csemegét. Ha pedig éppen például a pitypang vagy a kamilla lesz a kedvenc, akkor te is cukibbnál cukibb fotókat vagy videókat készíthetsz arról, ahogy nyuszikád beporszívózza a szépséges virágot. 

Pár vitamindús zöldséget is ehet az egészséges emésztésért

Nyuszidnak adhatsz 3 hónapos korától friss zöldségeket is a táp mellett. Hiszen nem fontos minden nap csak szénát enni. Természetesen, mint minden újdonságot egy kiskedvenc életében, ezt is fokozatosan vezesd be a nyúl etetése során. Akkor most lássuk, melyek azok a ropogós és egészséges finomságok, amelyeket kis mennyiségben egy nap egyszer kaphat nyuszikád. És nyugodj meg, ezt a sokmindent szívesen eszik a nyuszik.

mit-nem-ehet-a-nyuszi
gyakori kérdés, hogy mit esznek a nyulak

Uborkát ehet a nyúl. De emellett még mit is? Szívesen elrágcsálható például egy kis darab uborka mellett, zeller, spárga, sütőtök, reteklevél, a répa zöldje, petrezselyem zöld, paprika, paszternák, articsóka, cikória, édeskömény, galambbegy, a borsó hüvelye, cukkini, csicsóka, vagy éppen fehérrépa. Adj bármilyen zöldséget ezekből naponta egy keveset nyuszidnak, és hallgasd az édes ropogtató hangokat. 

És karalábé levelet ehet a nyúl? Gyakran kérdezik a gazdik. Ez is a csak keveset és párnaponta kategória náluk.

Igen, jó látod fentebb: a nyúl ehet uborkát, ugyanis az uborka nyuszinak nagyon jó víz és rostpótló. A nyúl uborka kérdés szintén nagyon gyakori a fórumokon. Szintén hasonló okokból cukkinit ehet a nyúl akár naponta. Nagyon kedvelt nyúl zöldség.

nyuszinak-adhato-zoldsegek
nyúlnak adható zöldségek

Láthatod kedves nyuszitulajdonos olvasónk, hogy elég sok olyan étel van, amelyek nem ajánlatosak, ha azt szeretnéd, hogy nyuszid a lehető legtovább egészségben és boldogságban éljen melletted.

Összességében elmondható, hogy a széna nyulaknak fő táplálékul szolgál. De szerencsére elég sok minden adható még a nyuszi széna mellett.

Van esetleg valamilyen érdekes történeted nyulad etetésével kapcsolatban?

Esetleg elgondolkodtál a nyúl örökbefogadáson? Oszd meg velünk itt hozzászólásban! Vagy csatlakozz a Petguru közösségéhez és mutasd be nekünk tapsifüles kedvencedet!

Tetszett a cikk? Oszd meg:

A hozzászólás beküldésével efogadod az adatvédelmi irányelveinket és a Hozzászólási szabályzatot.

Még több blog

TOVÁBBI CÍMKÉK

NÉPSZERŰ ÍRÁSOK

KORÁBBI CIKKEK

Petguru
közösség

Gyere, csatlakozz
Te is az állat-bolondokhoz!

Csatlakozom

Figyelmedbe ajánljuk

  • 6
Susa Adult Maxi Száraz Kutyatáp
20kg - 40kg
  • Raktáron
15.980 Ft - 30.960 Ft
  • 0
Royal Canin Sterilised
400g - 10kg
  • Raktáron
2.416 Ft - 31.149 Ft
  • 0
Panzi FitActive Regular Beef
4kg - 45kg
  • Raktáron
4.990 Ft - 39.297 Ft
  • 0
Kingstar Macskaalom Szilika
1.62kg - 6.88kg
  • Raktáron
4.990 Ft - 12.490 Ft
-5%
  • 2
Happy Dog NaturCroq Lamm/Reis (Bárány & Rizs) kutyatáp
1kg - 30kg
  • Raktáron
1.566 Ft - 29.632 Ft
  • 3
Happy Cat Minkas Urinary
1.5kg - 10kg
  • Elérhető
2.240 Ft - 10.936 Ft
  • 0
Happy Cat Sensitive Adult Light
300g - 10kg
  • Elérhető
926 Ft - 15.121 Ft
  • 11
Gemon Bárány+Rizs kutyatáp
3kg - 20kg
  • Raktáron
3.598 Ft - 18.980 Ft
  • 0
Frontline Combo Macska 3x
-
  • Raktáron
6.980 Ft
  • 0
Frontline Combo Macska 1x
-
  • Raktáron
2.390 Ft
  • 4
Foresto bolhanyakörv
400g - 600g
  • Raktáron
10.980 Ft - 11.980 Ft

Ezeket olvastad már?

Angol cocker spániel- az okos, szeleburdi szépség
KUTYA MAGAZIN

Angol cocker spániel- az okos, szeleburdi szépség

Szerintünk nincs olyan kutyabarát a Földön, aki ne ismerné az angol cocker spániel fajtát. Kecses test, hatalmas szempillák és hosszú füle

Elolvasom
A leggyakoribb macska bőrbetegségek
MACSKA MAGAZIN

A leggyakoribb macska bőrbetegségek

Ismerjük meg kicsit közelebbről a macskák fontos bőr problémáit avagy olvassátok szeretettel a vakarózási kisokost. A cicák élete sor

Elolvasom
Kutya szobatisztaságra nevelés – adunk ehhez tippeket!
KUTYA MAGAZIN

Kutya szobatisztaságra nevelés – adunk ehhez tippeket!

Új jövevény a családba? Akkor bizony ideje felkészülnöd a kutya szobatisztaságra nevelés nehézségeire! Ebben a bejegyzésben eláruljuk ne

Elolvasom
Petguru logo